Kultúra

Kulturális tevékenységek, lehetőségek községünkben és környékén

Több tánccsoport, együttes, zenész, ipar- és képzőművész él és tevékenykedik falunkban, kik színesítik közösségünket. Megemlíteném a Falumúzeumot, mely helyt ad egyes kulturális rendezvényeknek, bemutatja a régi korok szokásait, tárgyait. Továbbá a Nagytarcsai Művészeti Iskolát, mely immár 27 éve foglalkozik a jövő nemzedékével, tanítva Őket a zenére, annak szeretetére. A Szlovák Önkormányzat sok munkát fektet a hagyományőrzésbe, Vencok kórusukkal, továbbadva Nagytarcsa örökségének egy részét. A Nagytarcsai néptánccsoport szintén szép munkát végez, amit az elnyert díjak is mutatják.
Van egy Művelődési Házunk és egy “Vállalkozói klubbunk”, ahol számos program, rendezvény valósul meg a koncertektől az esküvőkig. Zenészeinkről, régi és új együtteseinkről szintén olvashattok, megtekinthettek pár koncert videót. A képzőművészeinkről és munkáikról is találtok itt képeket egy rövid bemutatkozóval.

Ha tudtok egyéb kulturális tevékenységről Nagytarcsán és környezetében, jelezzétek nekünk a tarcsavilag@gmail.com email címre, hogy felkerüljön az oldalra.

Legyen saját bemutatkozó oldalad Neked is!

Amennyiben zenélsz, táncolsz, képző, -iparművészettel, hagyományőrzéssel vagy bármilyen kulturális dologgal foglalkozol, írj nekünk a tarcsavilag@gmail.com email címre, nyitunk Neked egy saját oldalt.
Ami szükséges: rövid leírás Magadról vagy a csapatról + képek, videó vagy zene.


Régi helyi szokások

A régészeti ásatások és a történeti kutatások alapján megállapítható, hogy Nagytarcsa területe az ember által az őskőkor óta lakott. Krisztus születése előtti korokból ránk maradt Szkíta sámánok által használt szobros bronzcsörgők, bronzcsengők bizonyítják ezt a tényt. A bronzcsörgő Nagytarcsa jelképévé vált, mely látható a címerünkön is.

Az asztalnál való étkezés

Az ételt a mindenkori gazdaasszony – aki megfőzte – hordta fel az asztalra. Segítséget nem igényelt sem menyecskétől sem nagylánytól. Törekvőbb menyecskék panaszolták is, hogy “A fakanalat csak a halál veszi ki a mamika kezéből.” Nagytarcsán ugyanis a háztartás vezetésének a szimbóluma a fakanál volt. A mamika “hatalmi jelvényei közé be lehet sorolni a kulcsot is, a kamra kulcsát. Az ott tárolt füstölt húst, kenyeret, pálinkát, a vacsorára szánt ételmaradékot a nagyanya zárta el, hogy a menyecske, a vő, vagy a gyerekek az ő tudta nélkül ne nyúlhassanak hozzá. Ezzel nem a családtagok “jóllakását”, hanem a fölösleges “torkosságot”, a többi családtag “megcsalását” kívánta megakadályozni. Arra kényesen ügyeltek a “mamák”, hogy ne legyen sovány senki, mert ezért megszólták őket és maguk is úgy tartották, hogy a sovány ember nem tud dolgozni.

Ruházat, népviselet

Minél korábbi időt vizsgálunk, annál inkább látszódik, hogy a nagytarcsai parasztság is – hasonlóan hazánk bármely vidékéhez – önellátóan gondoskodott a ruházatáról. Ruhatárában sok volt a kendervászon, amelynek anyagát maga termelte és dolgozta fel. A férfiak alsóként hordott keskenygatyája és szélesgatyája, amely felsőruhaként is szolgált, szintén az asszonyok által font-szőtt-szabott-varrt úgynevezett házi vászonból való. 20. század legelején is sok vászonneműt hordtak. Ekkor a női ruhák hossza majdnem bokáig ért. Az asszonyok a kendő alá főkötőt is kötöttek. Az ünnepi fejkendők dúsan hímzettek. A főkötőt horgolt csipke is díszítette. Majd a ruhák rövidültek, a felvett szoknyák száma nőtt, amíg elérték a helyi női ideált, a derékban karcsú, csípőben széles formát. A térdet mintegy négyujjnyival eltakaró, sikkes szoknyából 6-8-at is felvettek. A férfiak még 1930 táján ünnepen posztóból, a jobb gazdasági helyzetben lévők tükörposztóból készült, huszáros zsinóros nadrágjukba öltöztek, hozzávaló mellénnyel, a kabátyikkal. Ezt gurci gombokkal zárták. A nyakukra fekete selyemkendőt kötöttek. Öltözetük sok palóc vonást mutat. A hímzett virágmotívumok és színeik a sióagárdi és a kalocsai motívumokra is emlékeztetnek. A 20. századi nagytarcsai öltözet a legnagyobb rokonságot mégis a Budapest környékén lévő Csömör, Cinkota, Rákoscsaba, Rákospalota viseletével mutatja.

Csipke-rajzolás

Sok lány, asszony művelte magas fokon a textilek díszítését. Ha valaki nem érzett magában annyi ügyességet, hogy ruháját úgy tudja díszíteni, mint a barátnője vagy a szomszédja, akkor volt hova vigye kiíratni. Viseleti ruhadarabjaikon kívül díszítették a lakásukat is. A ház öltöztetésében főleg az ágytakarókra, a párnahuzatokra, a térítőkre, a függönyökre, a polccsíkokra fordítottak nagy gondot. Az asztalt mintegy hatvan évvel ezelőtt csak kizárólag szőttes abrosszal takarták le.

Lakberendezés

A festett bútorokat is kedvelték, ezeket azonban más faluban élő mesterrel készíttették. íratlan törvény volt, hogy a hátsó szobában, ahol a család az étkezéshez összeült, legyen sarokpad, amit rendszerint a cinkotai Molnár László asztalos készített. Festett volt a bölcső és az ágy vége is. A 19-20. század fordulóján még barna volt a bútorok színe, de 1914ben már kék alapszínű, virágmintás a sarokpad, mint ahogy az 1922-ben készült bölcső és az ágy is, amelyek a Falumúzeumban láthatók. A szobák falát rózsásra festették. Nem pingálták, mint a kalocsaiak, hanem sablont használtak. Az asszonyok rajzolták, vagdosták ki a virágmintákat. Amíg a faluban ez dívott, avatott kezű mestere volt Sinka Jánosné Franyó Mária.

Gyász

A nagytarcsaiak nagyon bölcsen, megnyugvással fogadták a halált még akkor is, ha közeli családtagról volt szó. Ha már megtörtént a szomorú esemény, minden erejükkel azon voltak, hogy az eltávozottat a lehető legszebben búcsúztassák a gyászban is megmutatják összetartozásukat. Egyforma fekete ruhájuk, fegyelmezett, ünnepélyes megjelenésük komor pompát biztosít az eseménynek. Szomorúan ünnepélyes tiszteletadással búcsúznak az eltávozottól. Érdemes megjegyezni, hogy minden, amit tesznek – és ahogyan véghez viszik a gyászos esemény mozzanatait -, arról tanúskodik, hogy kötelességüknek tartják a végső búcsúzáson való részvételt. Ezek között első a virrasztás. A virrasztás a felravatalozott halott éjszakai őrzése a temetésig. Tarthatott egy vagy két éjszakán át. Az ágyból, amelyben meghalt, kivették a szalmazsákot, az inget, a lepedőt, mindent, amihez hozzáért a halott, és elégették.  Azt mondják, amíg ezt el nem végzik, nem tud a lelke megnyugodni.

Lakodalom

Említést érdemel, mert ilyen formában egyedülálló, a nagytarcsai lakodalmi örömfa. Ennek feldíszítése leleményességet, ügyességet és ügyszeretetet kíván. Az állandóra elkészített állványra a 3-4 kg szaloncukrot úgy kötözték fel, hogy csak a fehér-ezüst szaloncukrok látszódtak. A csonka kúp alakú szaloncukorsorok tetején körben nyolc fehér gyertya állt. Az örömfa csúcsán egy szép piros alma díszlett, amibe zöld rozmaringágat tűztek. A menyasszony keresztanyja készítette vagy készíttette. Az első vőfély a fején vitte, kalácsba szúrva, nyújtódeszkára helyezve. Éjfél tájban érkeztek vele a násznép kíséretével, a menyasszony új lakhelyére.

(részletek a 700 éves Nagytarcsa című kiadványból)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel: