Nagytarcsáról

Egy kis történelem:

A Pesti-síkság és a Gödöllői-dombság találkozásánál a Szilas-patak völgyében fekvő községet Budapest XVI. és XVII. kerülete, Kistarcsa, és Isaszeg határolja.

A környék már az őskortól lakott terület volt, amit az itt feltárt vas, illetve szkíta leletek is bizonyítanak,de találtak itt 10. századból való magyar köznépi temetőt is. Az első írásos elmítése 1352-ből származik, a második 1403-ból. A település akkor még Tarcsa néven létezett, majd a 15. század környékén vált ketté. A déli rész Tarcsai Csík lett, amit később Csíktarcsaként emlegettek. Ezzel a névvel először egy 1546-ból származó íráson elmlitik. 1733-tól Grassalkovich Antal Gödöllői birtokához tartozik. 1819-ben evangélikus templom épült, ami helyén 1931-ben újat emeltek. 1935-ben római katolikus templom is épült. A 20. század elején kapta a ma is használatos Nagytarcsa nevet. Az I. világháború után főleg mezőgazdasággal, azon belül is tejtermeléssel kezdtek foglalkozni a helyiek. 1938-ban Sztehlo Gábor evangélikus lelkész megszervezte az ország első bentlakásos paraszt népfőiskoláját, amely 1944-ig működött. Egyik épülete a Falumúzeum.

A településről és lakóiról általában

Nagytarcsa, Budapest északkeleti határa mentén, a XVI. kerületi Cinkota, a XVII. kerületi Rákosliget, Rákoscsaba, a Pest megyei Pécel, Kerepes és Kistarcsa között fekszik. A Falumúzeumban őrzött rézkori, szkíta- és szarmata kori régészeti leletek igazolják, hogy a község területe ősidők óta lakott. A 10. századi magyar köznépi temető leletanyaga, a honfoglaló lakosság itt élését, a faluközösség létezését bizonyítja. Hunyadi János és Mátyás király idejéből oklevelek igazolják a falu nevét is. A 15. században a tarcsai Csík család birtoka. A középkorban a falu neve Tarcsa. 1500-1899-ig Csíktarcsa, 1900-tól Nagytarcsa. A 15. századból ránk maradt adóösszeírásokból tudjuk, hogy a 150 éves török uralom alatt is élt a falu. Újratelepítésre nem volt szükség. A kuruc szabadságharc bukása után viszont nagyon megfogyatkozott a lakosság, ezért szívesen fogadta be a 18. század közepétől a Nógrád- és Hont megyéből ide érkező, szlovákul beszélő jobbágyokat, zselléreket. Az egymással egyetértésben élő, házasságok folytán rokonságot kötő magyar és szlovák földművelők közös munkával újra termővé tették a település határát.

A tarcsai lakosság túlnyomó többsége 1960-ig, a termelőszövetkezet megalakulásáig földművelésből élt. A parasztgazdaságokban az év folyamán rendkívül szervezetten, törvényszerűen egymásra építve, egymást kiegészítve végezte a dolgát mindenki. Öreg, fiatal, lány, legény, gyermek, mind tudta a feladatát, tudta, mit kell tennie. A földdel való munka minden fortélyát értették. Szorgalmukat, munkabírásukat a környék lakói elismerték. Ez a szorgalom nemcsak a felnőtteket jellemezte. Ilyenné nevelték gyermekeiket is.

Bővebb történelem

A régészeti ásatások és a történeti kutatások alapján megállapítható, hogy Nagytarcsa területe az ember által az őskőkor óta lakott. A Falumúzeum állandó történeti kiállításának tárlóiban őrizzük községünk legfontosabb régészeti tárgyait és történeti dokumentumait. Krisztus születése előtti korokból őskori kőpenge, csiszolt kőbalták, átfúrt csonteszköz, rézkori idoltöredék – amely a Furchenstich kerámia kultúrájába sorolható -, nagyméretű magkő, formás agyagedények, kőcsákány, bronzkori edények, karperec, szkíta kori szobros bronzcsörgők, bronzcsengők, vaszabla – amelyek a szkíta sámánok kellékei voltak és a történelemtudomány hazánk legfontosabb régészeti emlékeiként tartja nyilván -, a szarmata korból agyagedény, fenőkő maradt fenn.

Krisztus születése utáni időkből megtalálható múzeumunkban I. Justinianus császár (527-565) pénze; a honfoglalás korából 10. századi magyar köznépi temető ásatási leletei a 12. századból III. Béla király pénzei; a 13. századból nyílcsúcs. A 14. századból származik az a 700 éves oklevél, amely falunk nevét Tárcsaként az eddig ismert írott források közül először említi.

1302. dec. 2. Miklós testvér, az esztergomi Szt. István király keresztes rendház mr.-re, Márk testvér perjel és a hévizi Szt. Háromság-egyház keresztes konventje közlik, hogy Bertalan fia Péter mr. Thorcha-i nemes Thorcha-ban levő örökölt földjét 32 tiszta ezüst M.-ért eladja Domokos mr.-nek, a király tárnokmr.-ének szavatosság vállalásával, aki helyett officialis-a, Tamás c. jelent meg. Erről pecsétjükkel megerősített oklevelet adnak ki.

A 15. század első felében a birtokviszonyokban bekövetkezett változás miatt a Tárcsái nevű köznemesi család két ágra szakadt. A Tárcsái Csík ágé lett Tárcsa falu déli része. 1451-1503-ig mint királyi emberek szerepeltek az oklevelekben a nemes Tárcsái Csíkok.

A 16. században a török hódoltság területéhez tartozott községünk. 1546-ban a török elkészítette Csík Tárcsa első adóösszeírását. A katonakorú férfiak névsorát feljegyezték, majd a faluközösség pénzbeli adóját kivetették a kapuk száma szerint. A gabonatermés, a méhkasok, a sertések száma, a rétjövedelem után is adóztak, de még büntetéspénzt is fizettek.

A 17. század elején a község lakossága már protestáns volt. 1626. március 15-én Újlaki Ádám református pap részt vett a ráckevei zsinaton. Az 1638-ban önvédelmi célból újjászerveződött parasztvármegye vezetője volt 1654-ben községünkből Kocsis János és Gajdos Mátyás. Pongrácz György váci püspök 1673-ban készült térképén Csíktarcsa templomos helyként szerepel. 1683-ban a falu portaszáma 1 1/4.8 A 150 éves török hatalmi rendszer megdöntésére szervezett nemzetközi erők harcai során, Buda visszafoglalásakor, 1686-ban súlyos károkat szenvedtek a Pest környéki falvak. A lakosság biztonságos helyre menekült. Így Csíktarcsa is lakatlan volt néhány évig, újjátelepítés nem volt. Az 1690-es évek elejére visszaköltözött az eredeti lakosság. 1697-től már a megyei közgyűlésen említik Csíktarcsa földesurát, Prunner György kamarai tanácsost. A megyét illető súlyos hozzájárulások, az átvonuló császári katonaság garázdálkodásai miatt nehezen élt a falu népe. 1698/99-ben Pest vármegye adót vetett ki Csíktarcsára.

A 18. század elején, az 1701/02. évi dikális összeírásban 25 jobbágy és 12 zsellér szerepel. 1704 tavaszán 9 csíktarcsai férfit írtak össze a kuruc seregbe. A kuruc-labanc harcok és a pestisjárvány miatt 1707 végén ismét lakatlan lett a falu. 1710 után a megfogyatkozott lakosság vissza­tért. Ekkor sem történt földesúri újjátelepítés. Az 1714/15. évi dikális összeírás 48 jobbágyot jegyzett fel. Az 1720-ban készült összeírásból 25 jobbágy nevét ismerjük, és azt is tudjuk, hogyan gazdálkodtak. 1720-1782 között nem szervezett tömegekben, a belső vándorlás során Hont, Nógrád és Pest megyéből magyar és szlovák szabadon költöző jobbágyok, zsellérek és adóra nem kötelezett szolgák érkeztek a községbe. Az 1728-as összeírásban lejegyezték, hogy „Csíktarcsa falu régi népesség, és Prunner János örökség jogán birtokolja”. Ekkor már a falunak volt pecsétje. 1730-ban Csíktarcsát az előző földbirtokos nemzetségének meghatalmazottjától 2700 forintért megvette Grassalkovich Antal kamarai elnök. 1740-ben újra pestisjárvány tört ki. 1761-ben a váci római katolikus püspök kihirdette az ellenreformációs királyi rendeletet. 1767-ben írásban magyarul válaszolt a falu vezetősége Mária Terézia 9 úrbéri kérdésére. 1785 tavaszán a türelmi rendelet alapján Pest megye közgyűlése engedélyezte a falu evangélikus népének jogaik újbóli gyakorlását.

A 19. század elején, 1819-ben felépült az evangélikus templom, de a gyülekezet a cinkotai evangélikus egyház filiája maradt. 1825-ben a falu 613 lakosából 527 evangélikus, 68 római katolikus, 7 református, 11 zsidó. 834 karácsonyán Király János csíktarcsai rektor-jegyzőnél vendéges­kedett édesapjával Petőfi (Petrovics) Sándor aszódi diák. 1848. március 18-án az országgyűlés döntött a jobbágyfelszabadításról, majd ez év nyarán megtörtént a falu határának rendezése, a tagosítás. 1848 őszén a község 566 lakosából 58 nemzetőrt és 6 honvédet írtak össze. 1849. ápri­lis 6-án a szomszéd községben, Isaszegen az osztrákok felett győzelmet aratott a magyar hadsereg. A Pest felé visszavonuló osztrákokat követve 1849. április 9-én Asbóth Lajos ezredes honvéd gyaloghadosztályának őrvonala a falut védve, a Szilas-patak mentén helyezkedett el.

1851-ben megszűnt a Grassalkovich-uradalom, amely gróf Viczay Ká­roly, majd báró Sina Simon birtokába jutott. 1852-ben Somody Károly uradalmi mérnök elkészítette a falu első rendezési térképét. 1868-ban a falu új nagybirtokosa Kohn Ignác, akinek örököse Kende Tivadar 1912-ig. Ekkor tönkrement, és birtokát a helybelieknek felparcellázta. A kis határú község földműveseinek jó gazdálkodása biztosította, hogy a terményfelesleget a budapesti piacokra szállította, ott értékesítette. 1872-ben Csíktarcsa önálló nagyközség lett. 1876-ban új evangélikus iskola épült. 1892-ben felépült a jelenlegi községháza. 1900. november 18-tól a község neve: Nagytarcsa.

A 20. század elején megkezdődött a szegényparaszt munkavállalók ingázása a fővárosba és a kistarcsai gépgyárba. Építőipari munkások, segédmunkások, tejeskocsisok vagy bolgárkertészeknél napszámosok lettek. 1905-ben a megnövekedett tanulólétszám miatt felépült a második iskolai tanterem. 1910-ben két tettre kész fiatal tanító érkezett a faluba: Blaskovits Oszkár és Hernád Sándor. Blaskovits Oszkár rektor úr a helyi Hitel- és Hangya Szövetkezetet igazgatta, Hernád Sándor megszervezte az Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, és irányította a közmű­velődést.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején, 1914 nyarán, az I. világháború kezdetén 285 nagytarcsai fiatalt soroztak be katonának. 1918-ig a frontokon 58 honvéd esett el. A lakosságot nagyon megviselte a háború, és a többség elszegényedett. Változást, jobb életet remélve állt az őszirózsás forradalom, a Nemzeti Tanács mellé. Az első Magyar Népköztársaság idején ötventagú nemzetőrség vigyázott a rendre. 1919-ben, a 133 napig tartó tanácsköztársaság diktatúrája alatt öttagú direktórium vezette a falut. A tanácshatalom bukása után három és fél hónapig tartó román katonai megszállást kellett elszenvednie Nagytarcsa népének.

1920-ban, a Magyar Királyság idején, az elhanyagolt, gyengén felszerelt gazdaságokban a föld megművelése nagy gondot jelentett. A trianoni békediktátum miatt is elkeseredett lakosságnak némi vigasza az volt, hogy a Nagyatád-féle földreform során 44 igénylőnek házhelyet és 32 kataszteri hold szántóföldet osztottak ki. Az 1920-as években még sokan termelték a kendert, és így annak feldolgozása virágzott a fonóházakban. Ezekben az években kezdődött meg a batyuzás, és egyre több asszony indult el gyalog a rákoscsabai MÁV-állomásra, hogy a fővárosba utazva a belvárosi piacokon eladja a kertekben termelt zöldséget. 1925-ben még nem volt kövesút Kistarcsára, Rákoscsabára, a faluban nem volt villany, de óvoda sem. 1927-ben kezdődött a villanyvilágítási hálózat kiépítése. 1931-ben a régi helyén új evangélikus templom és I. világháborús emlékmű épült.

Az 1930-as évek közepére a földművesgazdaságokban sikeressé vált a tehéntartás és a tejtermelés. 1935-ben felépült a római katolikus kistemplom. (A római katolikus hívek a kistarcsai egyházhoz tartoztak.) Az evangélikus egyházközség 1935 őszétől önállóvá vált. Megválasztott lelkésze Sztehlo Gábor lett, aki megalapította az országos jellegű, öt hónapos, bentlakásos népfőiskolát, amely 1938 és 1944 között működött. 1941-ben, amikor hazánkat is belekényszerítették a II. világháborúba, ismét megpróbáltatások vártak községünkre. A képviselő-testület 40 éves küzdelme után ugyan 1942-re felépült a községi óvoda, melynek első vezető óvónője Művész Júlia volt, de a nagyon várt intézmény csak néhány hónapig működhetett az új épületben, mivel katonai célokra igénybe vették.

1943 és 1981 között Győri János evangélikus lelkész szolgált az egyházközségben. Nagy érdeme, hogy egyházát építette, a lelki közösséget sikeresen erősítette, a háború alatt a német katonákkal szemben a templomot a rombolástól megvédte. Az 1950-es években nagy gonddal fogott hozzá a templombelső díszítéséhez. Az ő elképzelése alapján készült el a forgatható szárnyas oltár (1959), majd az Ó- és Újszövetség alakjainak mozaikberakásos fali képsora 1971-ben. 1944. március 19-én, amikor a német birodalmi hadsereg hazánkat megszállta, Nagytarcsán is birtokába vette a réten lévő repülőgép-irányító objektumokat, amelyek a légi közlekedést biztosították. Decemberben, mivel a község a főváros harmadik védőövezetében volt, frontvonalba került, és többször légitámadás érte. A két hónapig tartó nyilaskeresztes diktatúra idején a község lakói a kitelepítést elrendelő parancsot megtagadva, a szenvedéseket vállalva helyben maradtak. Karácsony után, a védőkkel vívott heves harcok árán foglalták el a községet a szovjet-román csapatok.

1945 tavaszán négy politikai párt helyi tagjaiból alakult Nemzeti Bizottság javaslatára megválasztották az új elöljáróságot és a képviselő-testületet. A bíró Sebők István gazda lett. A községben nagybirtok nem volt, így csak a 60 kataszteri holdnyi jegyzői és egyházi javadalmi földeken létesítettek négy utcát, ahol 62 helyi szegény sorsú lakos kapott telket.

1946-ban három szlovák család, összesen tizenhat személy áttelepült Csehszlovákiába. Onnan egy magyar család települt ide. 1946-1948 között, a polgári köztársaság idején a sok nehézséggel küzdő, de a gazdasági élet fejlődésében, megerősödésében bízó földművelő családot reménység töltötte el. Ebben az időben Sajben János és Liczencziás Pál volt a község bírója. 1948 nyarán államosították az evangélikus elemi népiskolát, amely ettől kezdve általános iskolaként működött tovább Hernád Sándor igazgató vezetésével. 1949 nyarán a népköztársasági államformát iktatta törvénybe az országgyűlés. 1949. december 24-én megszűnt a Blaskovits Oszkár rektorúr által évtizedekig vezetett, jó hírű Nagytarcsai Hitelszövetkezet.

1950 őszén elkészült az evangélikus gyülekezet imaháza, ami a kulturális élet központja lett. Győri János evangélikus lelkész fáradhatatlan nevelő, hitoktatói munkával tanított, szemléltetett, színdarabokat, hangjátékokat írt és rendezett, amelyeket ma is élvezettel hallhatunk. Október 22-én Nagytarcsa lakossága Községi Tanácsot választott, melynek végrehajtó bizottsági elnöke a hadiözvegy Laukó Pálné Sinka Katalin lett. A Rákosi-féle kommunista állampárti diktatúra idején a kötelező terménybeszolgáltatással, piacra szállítási tilalmakkal és egyéb termelési kötöttségekkel nehezítették a földművelők munkáját. Az eredményesen gazdálkodókat kuláklistára tették, fiaikat munkaszolgálatra vezényelték. A járási állami és pártvezetők – különösen az országgyűlési képviselő-választások idején – reakciósnak nyilvánították a falut, pedig a gazdák az adó- és a beszolgáltatások teljesítésében mindig élen jártak.

1952-ben a községben honvédlaktanya és tiszti lakótelep épült.
1954-ben helyi születésű v. b. elnöke lett a községnek, Pupek Márton személyében, aki tíz évig vezette a közigazgatást. Mint jó lokálpatrióta, ő indította el a településfejlesztés első szakaszát.
1955-től lelkes népművelő pedagógusok vezetésével lendületes kulturális tevékenység kezdődött. 1956. április 15-én a helyi honvéd vegyvédelmi alakulat ünnepségén nagy sikerrel mutatta be az iskolai tánccsoport a Nagytarcsai lakodalmast.

1956 elején megnyílt a helyi posta a Madarász-féle házban, majd május 1-jén a MÁVAUT elindította első helyközi autóbuszjáratát Cinkotára.
1956. október 23-án kitört a forradalom Budapesten. Nagytarcsán október 29-én a község vezetősége kidoboltatta: felkérnek „minden becsületes magyar embert”, hogy a budapesti lakosság, a kórházak élelmezésének megsegítésére tehetsége szerint adományozzon élelmiszert, amit két napon keresztül gyűjt össze a gazdakör helyiségében. November 1-jén a vezetőség arról tájékoztatta a falu népét, hogy a szovjet csapatok két napon keresztül a községen keresztül fognak visszavonulni. Figyelmeztették a lakosságot, főleg az ifjúságot, hogy viselkedjék fegyelmezetten, tartózkodjanak minden félreérthető cselekedettől, nehogy azt megbosszulják. Vigyázzon mindenki a község lakosainak életére! November 3-án a földműves-szövetkezet nagytermében megválasztották a Nemzeti Bizottság elnökének Horváth Mihály-t, aki a gazdatársadalom előtt köztiszteletnek örvendett. Ugyanakkor volt a Független Kisgazdapárt helyi alakuló gyűlése. A szovjet páncélos alakulatok két napig a község belterületén állomásoztak, és innen indultak november 4-én hajnalban a főváros elfoglalására, a forradalom leverésére.

A Kádár János vezette egypárti diktatúrában, amikor az ország belső gazdasági problémákkal birkózott, községünk lakossága megpróbált a színvonalas emberi környezet elérésére törekedni. Erre utalnak az évek során megtörtént községfejlesztési események.

Az építő munka eredményei: 1958-ban sportpálya, négy utcában pedig 3,8 km hosszú aszfaltozott gyalogjárda készült el. A növekvő tanulólétszám jobb elhelyezése érdekében a régi iskola udvarában a szülők, a lakosság sokoldalú, tevékeny közreműködésével nevelői szobával, szer­tárral ellátott két tantermes épület készült el 1959 augusztusára. Ezt az áldozatos lakossági törekvést zavarta és lassította néhány évig a megyei, járási párt- és állami vezetők állandó buzgalma, amely 1958-tól napirenden tartotta a községben a téeszesítés gondolatát. Az 1959. márciusi tanácsülésen napirendre került a termelőszövetkezet megszervezése, de a tanácstagok 80%-a elutasította a szervező munka megkezdését.

Később az erőszak hatására 1960. január 17-én 268 taggal megalakult a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, melynek első elnöke Fényes Mihály gazda lett. 1960. augusztus 28-án megnyílt a helytörténeti és néprajzi emlékeket bemutató Falumúzeum, amely Molnár Lajos és felesége, Hajdú Margit tanító házaspár szervező-alapító munkájával és a nagytarcsai lakosság áldozatkészségével jött létre.

Az 1960-as évek elején kilenc épülettel kibővült a Petőfi-lakótelep. 1963-ban a Petőfi utcában önkiszolgáló élelmiszerbolt és bisztró, a Rákóczi utcában törpevízmű épült. 1963. április 25-én villámcsapás miatt leégett a tsz szarvasmarha-istállója. Harminchét hízómarha pusztult el. 1964-ben a Zrínyi utcában felépült az orvosi lakás és a rendelő, különálló épületet kapott a községi könyvtár, korszerűsítették a művelődési termet. A művelődési otthon keretén belül zeneiskolai tagozat nyílt. 1964 őszétől Mészáros Lajosné, a későbbi Vassné Nyéki Ilona lett a tanácselnök. A falu felemelése érdekében célratörő lendülettel kezdett a községfejlesztés második szakaszának megvalósításához.

1965-ben Győri János Sámuel vezetésével hat nagytarcsai fiatal Hermons néven megalakította az első magyarországi keresztyén könnyűze­nei együttest. 1966-ban hat utcában 8000 m2 járda és új patakhíd épült. 1967-ben két utcában összesen 450 m hosszú szilárd burkolatú út épült. 1968-ban elkészült a temetőben a ravatalozó. 1969-ben felépült az új posta. 1970-ben 250 m új út épült a Rákóczi utca páratlan oldalán, a templom mellett. Ez év január 26-án a helyi téesz egyesült a cinkotai Aranykalász Termelő­szövetkezettel. Ebben az évben megalakult a regionális vízműtársulat, és a 9,5 km hosszú csőhálózat megépítése után, 1973. március 13-tól megindult az ivóvíz-szolgáltatás. 1971-től van az egészségházban védőnői szolgálat. 1972-ben bővítették és korszerűsítették az óvodát. 1973-ban két új utcát nyitottak. 1976-ban folytatódott az 1959-ben Molnárné Hajdú Margit által alapított helyi néptáncegyüttes és menyecskekórus sikeres vidéki és külföldi bemutatkozása, amelyben évekig Győri János Sámuel szolgáltatta tangóharmonikán a zenét. 1977. január 1-jén az Aranykalász Tsz beolvadt a Szilas Menti Mezőgazdasági Tsz-be. 1979-ben elkészült az új, emeletes általános iskola. Az 1980-as évek elején megépült a szennyvízcsatorna gerincvezetéke. 1981-ben a Pécel és Vidéke Takarék­szövetkezet megnyitotta nagytarcsai kirendeltségét. Ugyanakkor a Kis­hegyen felépült a korszerű, nagy Petőfi-lakótelep. 1982 őszétől Vassné Nyéki Ilona Kerepestarcsa tanácselnöke, majd 1985-1990-ig Nagytarcsa országgyűlési képviselője volt. Az evangélikus gyülekezet választott lelkésze 1981. március 1-től Gáncs Péter lett.

1983-1990-ig Csimáné Pócsa Anna volt a tanácselnök, aki a községfejlesztés harmadik szakaszának megvalósításáért következetesen munkálkodott.
1984-ben az emeletes iskola új szárnyának felépítése befejeződött, és az ÁFÉSZ új önkiszolgáló élelmiszerboltja is elkészült a Petőfi utcában.
1985-ben megkezdődött a községben a földgázvezeték építése, és 1987-ben befejeződött. 1987-ben a Pest Megyei Tanács Tervező Vállalata elkészítette a község általános rendezési tervének összefoglalóját, amelyben leírja, hogy a község 2320 lakójából az aktív keresőknek 36%-a az iparban, 22%-a pedig a mezőgazdaságban dolgozik, és 70,8%-uk Budapestre ingázó. A községben 466 lakóépület van. 1989-ben az iskola mellett felépült a tágas tornaterem…

(részlet “A 700 éves Nagytarcsa” című kötetből)

A Rendszerváltás utáni részről itt olvashattok bővebben:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Nagytarcsa/index_2.htm

Oszd meg a cikket ismerőseiddel: